Szétszedték Kobe Bryantet a kínai rajongói

2010-07-27

Harmadik térdműtétje után Kínában lábadozik Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers sztárja. A 12-szeres All Star-válogatott szombati operációja után utazott Ázsiába, hogy öt várost érintő körútján üdvözölje rajongóit. Pekingben a nagy hőség ellenére 1600-an próbáltak bejutni a találkozónak otthont adó épületbe.



"Az a legnehezebb, hogy egy helyben kell ülnöm - nyilatkozott a 31 éves bedobó a China Daily keddi számában. - Állandóan edzenék, így számomra valójában a semmittevés jelenti az igazi kihívást."

Annak ellenére, hogy 2003 és 2006 után immár harmadjára műtötték a jobb térdét, Bryant jövőre a hatodik bajnoki címét is megszerezné a Lakersszel: "Egy újabb aranygyűrű jelenti számomra az igazi motivációt a következő szezonra. Nem sok minden változott: a csapat nagy része maradt, és a céljaink is ugyanazok, mint eddig."

Ami az edzősködést illeti, a Lakers-ász egy kérdésre válaszolva közölte: "Szóba sem jöhet, soha. Szívesen foglalkozom gyerekekkel, táborokat is tartok nekik, de trénerként végigcsinálni egy szezont... hát ez nem érdekel."
(MTI)



  Szóljon hozzá! Még senki sem szólt hozzá, legyen Ön az első!
Felhasználónév: Jelszó:    Regisztrálok

h i r d e t é s





Partnereink
NBA Hírek Hírek
hírek személyre szabva


Vettel Cristiano Ronaldo Harry Potter Lady Gaga Ingyen letöltés Balaton 2009 Naptár 2009

Chat - Belépés
Név:
Jelszó:
Regisztrálok
További hírek

  • Hoppá! Ott lehet az Európa-bajnokságon a magyar válogatott
  • Budapest, szeptember 6.
  • Gyógyultan várja az amerikai profiliga rajtját Jao Ming
  • Houston, augusztus 25.
  • Családi okok miatt lépett le a válogatott irányítója
  • Madrid, augusztus 25.
  • A tartás dicséretes, a győzelem mégsem jött össze
  • Szarajevó, augusztus 23.
  • Megtört a jég: végre a magyarok sikerét hozta a hajrá
  • Vantaa, augusztus 23.
  • Újra varázsolt a fiatal magyar válogatott
  • Szolnok, augusztus 20.
  • Székely Norbert: Jó lenne végre ismét győzni
  • Szolnok, augusztus 20.
  • Sabonis és Divac a kosárlabdázó hírességek csarnokában
  • Genf, augusztus 20.
  • Székkel verekedett a bevadult szerb kosaras – videóval
  • Athén, augusztus 20.
  • Mire megy a Barcelona a világ legjobb együttesével?
  • Milánó, augusztus 18.
  • Közel járt a csodához Angliában a magyar válogatott
  • Birmingham, augusztus 17.
  • A Fegyverneky-parádé sem ért magyar győzelmet
  • Cetinje, augusztus 17.

    Szavazás
    Korábbi szavazások

    Hirlapom