Ez a vég! Becsukja a boltot a debreceni együttesDebrecen, március 7. Hiába minden törekvés, már nem lehet megmenteni a hajdúságiakat
Bár a héten megpróbálkozott a folytatással, anyagi problémák miatt mégis visszalépett a férfi kosárlabda élvonal további küzdelmeitől a Debreceni EKE - adta hírül a távirati iroda.
A klub múlt szerdán jelentette be, hogy az NB I-es A csoport mellett az U20-as bajnokságot sem fejezi be, majd hétfőn a klubtagok egy része jelezte: nem ért egyet a visszalépéssel, és meg kell próbálni az élvonalbeli tagság megtartását, és a szezon befejezését.
"A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének férfi tagozatával való többszöri egyeztetés után nyilvánvalóvá vált, hogy bizonyos okok miatt ez mégsem lehetséges - olvasható az egyesület honlapján. - A tagozat tehát nem engedte meg számunkra a folytatást. Ezzel a nyilatkozattal a DEKE vezetősége véget kíván vetni a további találgatásoknak is. Amit lehetett, megpróbáltunk annak érdekében, hogy folytathassuk a legfelső osztályban a szereplést, de sajnos erőfeszítéseinket nem követte siker." A 19 forduló során mindössze egyszer győztes hajdúsági egyesület az NB I B csoportjában, illetve a többi korosztályos bajnokságban folytatja szereplését, az élvonalban pedig a hátralévő ellenfelek automatikusan 20-0-ás eredménnyel kapják meg a két pontot.
|