Tavaly még a legjobbak között volt bajnok, az idei évadot a másodosztályban, az NBI B-ben kezdte, most pedig még eggyel lentebb, az NB II-be igazolt a magyar férfibajnokság élvonalában hosszú éveket lehúzó Csaplár-Nagy Ervin.
A harminc esztendős, a négyes és az ötös poszton egyaránt bevethető kosaras az előző szezonban az Atomerőmű SE csapatánál szerepelt, azonban sérülése miatt az évad végén nem kapott új ajánlatot a bajnokságot megnyerő paksiaktól, sőt úgy tűnt, térdbántalmai miatt be is kell fejeznie a kosárlabdázást.
Végül nem így történt, az új idényt Sárváron, a helyi másodosztályú klubnál kezdte meg a 208 cm magas játékos, itt viszont az anyagi nehézségek lehetetlenítették el Csaplár-Nagy szerepvállalását, így eshetett meg az, hogy újabb osztályváltásra kényszerült a korábban Körmenden, Zalaegerszegen és Kecskeméten is megforduló magasember, aki végül a harmadosztály nyugati csoportjában szereplő Győri KC együttesénél kötött ki.